|
2011. 04. 01. - Balassagyarmaton,szombaton!
Az elmúlt hétvégén a Békés ellen hazai pályán megszakadt az Ózdi KC tavaszi veretlenségi sorozata a férfi kézilabda NB I/B-ben. A piros-kékek most idegenben szeretnének javítani. A feladat nem lesz egyszerű, hiszen az elmúlt években nem tudtak pontot szerezni a Balassagyarmat otthonában (amiben igen nagy szerepe van a meglehetősen erős hazai pályának...) Most viszont győzelmi reményekkel utazik az együttes a nógrádi városba. Az Ózdi KC a bajnokság őszi idényében 34-23-ra győzött pályaválasztóként a Kábel ellen. A két csapat a nógrádi városban szombaton 18 órától találkozik egymással, a keleti csoport 20. fordulójában.
- Ősszel simán nyertünk ellenük itthon, és az év elején lejátszott edzőmeccsen is mi voltunk a jobbak – fogalmazott Zákányi Zoltán, az Ózdi KC vezetőedzője. – Ez a bajnoki viszont egész biztos, hogy más lesz. Ellenfelünk a két utolsó találkozóján vesztesen hagyta el a pályát, nyilván fűti őket a bizonyítási vágy. Ugyanakkor nekünk is szükségünk van két pontra, mert szeretnénk megszilárdítani a helyünket az élcsapatok mögött. Gyarmaton nagyon nehéz nyerni, de minden megteszünk a siker érdekében. A Békés ellen térdsérülést szenvedett Zele Dánielre két hetes pihenő vár, nagyon bízunk benne, hogy utána bekapcsolódhat a közös munkába. Nélküle is be akarjuk bizonyítani, hogy a jó tavasz kezdet nem a véletlen műve volt.
Hajrá ÓKC! 2011. 03. 28. - Oda a veretlenség Vasárnap hazai környezetben játszott mérkőzést az Ózdi KC csapata,a Békés együttesét fogadva.Sajnos a csapat gyengébb napot fogott ki és ez a játékon nagyon látszott.Védekezésben nagyon gyengén szerepeltünk,egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni Mohácsi és Zöldy lövéseivel,kapusaink pedig a védekezés hiányában nemigen tudtak hatékonyan hárítani.A két átlövő klasszis teljesítményének köszönhetően összesen 19 alkalommal talált be a kapunkba.Támadásban sem ment a Kohásznak,amit jelez a sok eladott labda is.Hiába hoztuk fel a mérkőzést három gólra nem tudtuk megragadni a lehetőséget,az emberelőnyös helyzeteket pedig kifejezetten rosszul használtuk ki.Kettős emberelőnyben nem lehet gólt kapni,ha pontot akarunk szerezni egy Békés kaliberű csapattól.A rossz teljesítmény mellé,természetesen párosult a minősíthetetlenül gyenge játékvezetés is.Úgy látszik a szövetségben eldöntötték:tovább folytatják az ózdi publikum provokálását,lelkük rajta.Sajnálatos módon egyik alapemberünk,Zele Dániel megsérült a mérkőzés folyamán,kórházba kellett szállítani,ahol szalagsérülést állapítottak meg,így a következő mérkőzésen biztos,hogy nem számíthatunk fiatal gólvágónkra.Ezúton kívánunk a tábor és a nézők nevében is mihamarabbi gyógyulást neki!A csapatnak most nem jött össze,ez egy ilyen nap volt.A következő mérkőzésre kell most már koncentrálni.A szombati Balassagyarmati mérkőzés nem lesz könnyű,habár ellenfelünk a nyolcadik helyen áll,egy hazai pályán nagyon erős ellenfélről van szó. Szurkolásról:a mérkőzés fontosságához képest kevesebben látogattak ki,mind a nézők,mind a szurkolók részéről.A tábor hivatalos visszatérését egy kiírás jelezte:"VOLTUNK,VAGYUNK,LESZÜNK!".Majd a köszönéskor több kilónyi konfetti repült a levegőbe,ami miatt csúszott is a kezdés.A mérkőzés irama miatt domináltak a rigmusok,amik elég jól is szóltak.A dalok hangereje mér nem volt ilyen átütő,de a következő mérkőzésre ezen is csiszolunk még.Az eredmény alakulása kihatott a későbbiek folyamán a hangerőre is,de sikerült felrázni az embereket.A játékvezetők ismét nagyot alkottak,ezt sem voltunk restek közölni velük,továbbá nem túl szerencsés ha a vendég csapat játékosa a hazai tábor felé integet,de viszonoztuk a törődést.Vendégszurkolók nem érkeztek,most sem,sajnos nem sűrűn fordul elő,hogy hazai környezetben lenne konkurencia.
Ózdi KC – Erste-Békési FKC 28-37 (16-20) Ózd, 400 néző. V.: Baranyai, Szloska. Ózdi KC: György – Kocsis (3), Lovas (7), Bidlek (2), Papp (1), Ponyi (5), Mészáros (3). Csere: Losonczi (k), Panyi (1), Zele (2), Szilágyi Á. (4), Harkó (-), Koscsó (-), Scitovszky (-). Edző: Zákányi Zoltán. Erste-Békési FKC: ARDELEAN – MOLNÁR S. (8), ZÖLDY (9), Molnár Z. (-), HABUCZKI (2), MOHÁCSI (10), Varga Antal. (-). Csere: Varga Attila (3), Kovács I. (2), Füleki (3), Polgár (-). Edző: Gávai Ferenc. Zákányi Zoltán: - Már az elején komoly hátrányba kerültünk, a Békés megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Gávai Ferenc: - Enervált volt a hazai csapat, mi pedig ezt maximálisan kihasználtuk. Legalább öt-hat jó egyéni teljesítményünk volt, ez kellett a magabiztos győzelemhez. Előre Barras Bravas! Hajrá Kohász! 2011. 03. 24. - Folytatódhat a "dicsőséges tavaszi hadjárat"! Az NB 1/B-s férfi kézilabda bajnokság keleti csoportjának következő fordulójában az Ózdi KC itthon fogadja a Békés csapatát.A kiváló formában lévő vendégek remélhetőleg csalódottan és pont nélkül fognak távozni csarnokunkból,ám ehhez a hazaiaknak ugyanazt a bravúros teljesítményt kell mutatni,mint ami a tavasszal eddig jellemezte őket.A mérkőzés Március 27.-én 17:00-tól kezdődik a Városi Sportcsarnokban,előtte 15:00-tól ifi csapatunk lép pályára. 2011. 03. 20. - Újabb győzelem,már a hatodik az ÓKC!!! A férfi kézilabda NB I/B Keleti csoportjának 19. fordulójában remek második félidei teljesítményével nyert vasárnap az ÓKC.
Ózdi KC – CLAAS-
|